Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm a www.egeszsegonline.hu weboldalon amelyet ezúttal a fogászati prevenció, a szájhigiénia illetve a fogaink egészségének megőrzésének szenteltünk.

Sajnos a magyar lakosság szájápolási kultúrája nem megfelelő, amit riasztó számok is jeleznek.  Európában Magyarország vezeti a szájüregi daganatos megbetegedések okozta halálozási statisztikát, de az is szomorú adat, hogy átlagosan egy magyar felnőtt lakosnak 10 ép és 10 hiányzó foga van, és utóbbiból csak 4 fog van pótolva. Ezekből az elkeserítő számokból következik a honlap elkészítésének második oka: 2014 őszén a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának, a Magyar Fogorvosok Egyesületének és az ország négy nagy egyetemi központjának szakmai támogatásával a megelőzésre fókuszáló, az év végéig tartó országos kampány veszi kezdetét.
    
A kampányt a hazai egészségügyi piac egyik meghatározó, innovatív szemléletű szereplője, az Euromedic vállalatcsalád kezdeményezte, amely fontos feladatának tartja a hazai lakosság egészségtudatosságának növelését. Ennek érdekében néhány éve indították útjára a www.egeszsegonline.hu weboldalt, amelyen és amelyhez kapcsolódva fontos egészségügyi témákról kívánnak beszélni, mint például korábban a HPV, a kardiológia vagy az itthon szinte ismeretlen megrázott baba szindróma. Legújabb programjukkal a szájhigiénia és a fogászat, ezen belül is a prevenció fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Az ebből az alkalomból készített weboldalon közérthető, figyelemfelkeltő formában olvasható, hogyan, miért kell a megszokottnál több figyelmet szentelnünk fogainknak, milyen figyelmeztető jeleket kell komolyan vennünk, ki mit tehet szája egészségéért. Annak érdekében, hogy valóban minden érintetthez eljussanak ezek az információk, óriásplakátokkal, televíziós, rádiós, a nyomtatott sajtóban megjelenő és on-line hirdetésekkel, az egész országot lefedő médiakampánnyal hívják fel a figyelmet a témára, a weboldalra.

Továbbá szeretnénk elősegíteni, hogy a magyar fogorvosok a legfrissebb prevenciós ismeretekkel, megújult lelkesedéssel felvértezve hívják fel pácienseik figyelmét a megelőzés fontosságára, hogy környezetükben minél többet tudjanak tenni azért, hogy a rendszeres fogászati ellenőrzés, a fogainkkal való törődés a mindennapok részévé váljon.

Bízunk benne, hogy inspiráló cikkeink segítségével mindenki megtalálja a módját annak, hogy a saját területén, a saját eszközeivel csatlakozzon a figyelemfelkeltő kampányhoz, és így közösen megtehetjük az első lépéseket a hazai szájápolási kultúra színvonalának javítása érdekében.

Kérjük azokat a kollégákat, akik ingyenes szűrővizsgálat biztosításával csatlakozni szeretnének a prevenciós kampányhoz, hogy nevük, illetve rendelőjük adatainak megadásával jelentkezzenek az euromedicdent@euromedic-hungary.com emailcímen.

Aaron Levi
Euromedic Dent